Miért nem sikeresek a kis pártok?

A kampány hajrájában előkerül olykor, hogy nem éri meg kis pártokra szavazni, mert csak elveszik a szavazat. Ha a nagy pártok szemszögéből nézzük, akkor valóban elveszett szavazat, hiszen nem rájuk adták le. De ideológiai szempontból más lehet a helyzet.

Abból indulok ki, hogy ahány ember, annyiféle képen gondolkodik. Minél több szempont szerint csoportosítjuk az embereket, annál kisebb csoportok jönnek létre. A nagy pártok pedig azt ígérik, hogy majd képviselik mindenkinek az érdekeit. Ez igaz lehet azzal a feltétellel, hogy nem minden kérdésben és nem mindenki érdekét. És ez lehet az oka annak, hogy a pártok támogatottsága ingadozik.

Tehát ha az ember választ, akkor kompromisszumot köt. Lemond arról, hogy az érdekei a legteljesebb körben legyen képviselve, cserébe pedig nem vész el a szavazata. Kompromisszum nélkül ez úgy néz ki, hogy mindenki arra szavaz, aki a lehető legtöbb ponton képviseli az elveit. Ennek gátja lehet a választási rendszer, illetve azon belül is az 5%-os küszöb. A küszöb magában hordozza azt, hogy elvesznek szavazatok és a veszteségtől való félelem következménye az, hogy milyen mértékű kompromisszumot kötünk a választáskor.

Mégis melyik lehet a jobb megoldás? Vagy ahogy választáskor előkerül, melyik lehet a legkisebb rossz? Minél nagyobb méretű egy párt, annál kisebb az esélye, hogy az egyén érdekeit képviselni tudja. Ez persze nem mindig rossz, hiszen egy pártnak elsősorban a közösség érdekeit kell nézni. Csak nem szabad elfelejteni, hogy a közösségeket egyének alkotják.

Sok kis pártnál ugyan jobban képviselve vannak az egyéni érdekek, viszont kisebb az esélye a közös megegyezésnek a viták során. Rossz ez? Lehet ennek pozitív hatása? Ha azt nézzük, hogy "több szem többet lát", tehát olyan törvények születhetnek, amelyek csak kevesek érdekeit sértik és kevésbé alkalmas a korrupcióra, akkor igen, lehet pozitív hatása. Ha azt nézzük, hogy ezzel megnő a törvények előkészítési ideje, illetve ezzel együtt a törvény elkészítésének költsége, akkor nem.

Nem lehet tehát megmondani, hogy mi a jó megoldás. Csak az biztos, hogy a sokszínűség nem akkor a baj, mint ahogy sokan állítják. Sokkal jobban tükrözi azokat a különbségeket, amik az egyének között vannak.