Merre tovább magyarország?

A választások kimenetele előre látható, már csak néhány - el nem hanyagolható - százalék sorsáról kell dönteni. De mi lesz utána? A kérdés azért érdekes, mert nincs előttünk kézzel fogható program, amelyből megtudhatjuk, hogy mi is lesz a jövő. De azért is érdekes, mert ez azt jelenti, hogy a Fidesz ilyen arányú győzelme inkább szól az MSZP ellen, mint a program támogatásának.

Vajon változhat ez a második fordulóban? Lehetséges, hogy sokakat elriaszt a 2/3 és a második fordulóban már nem a Fideszre adják a voksukat? Nem hiszem. Akkor viszont elég széles tömeg felelőssége, hogy egy ismeretlen programot legitimálnak a szavazatukkal.

És aztán majd elő a második forduló utáni első munkanap, amikor elő kell állni a programmal. Persze már most is vannak találgatások, hogy mik lesznek az első lépések. Nézzük a leggyakoribbakat:

  • Parlament létszámának csökkentése
  • Önkormányzati rendszer átalakítása
  • Közszféra karcsúsítása

Akkor kezdjük az elején. A parlament létszámának csökkentése bár nagyon fontos kérdés, ilyenkor csak szimbolikus jelentőségű. Hogy miért? Mert legkorábban négy év múlva lesz jelentősége. Addig a parlament létszáma egyetlen fővel sem fog csökkenni.

A második az önkormányzati rendszer átalakítása. Ez talán még fontosabb, mint az előző. Azzal mindenki egyet ért, hogy túl sok önkormányzat van. Egy ilyen nagyszabású átalakítás megfelelő eredménnyel nem hajtható végre az őszi önkormányzati választásokig. Tehát megint ott tartunk, mint az előző résznél. Hacsak nem tolják el egy évvel az önkormányzati választásokat nincs jelentősége ennek az intézkedésnek.

A harmadik terület pedig a közszféra átalakítása. A nagy terv az, hogy a közszférából kikerülő emberek majd a versenyszférában válnak hasznos tagjává a társadalomnak. Ismerve, hogy milyen véleménnyel vannak a közalkalmazottakról, nem lesz egyszerű vállalkozás. Azon kívül ha tényleg ezt tervezik, akkor vajon mit szólnak ehhez a közszolgák? Milyen kihatással lenne ez egy önkormányzati választáson? A választ gondolom mindenki sejti.

Szóval ezek lennének azok az első lépések, amelyeket a szakértők a legvalószínűbbnek tartanak az első lépésekként.  Egy jóslat látszik biztosnak. Ez az év már elúszott.