Lázár legújabb agymenése veti fel a címben szereplő kérdést. Az elképzelés az, hogy a devizahitelesek 180 forintos svájci Frank, illetve 250 forintos Euro árfolyamon végtörleszthetik az adósságukat. Mert hogy ez az embereknek jó, és csak ők nézik az emberek érdekeit.

A szegény ember

De mit is jelent ez? Ha svájci Frankban vagyok eladósodva, akkor most 180 Forintos árfolyamon visszafizethetem. Ez nekem, mint embernek tényleg jó. Viszont felvet egy csomó más kérdést. Ha ilyen pik-pak vissza tudom fizetni, akkor valószínűleg rendelkezem akkora megtakarítással, ami ezt fedezni tudja, tehát igazából nem is lennék rászorulva erre a lehetőségre, mert sem a megélhetésem, sem a lakhatásom nem kerülne veszélybe. Aki viszont már el van maradva a törlesztőkkel, és inkább nem eszik, csak tudja fizetni, hogy el ne vigyék a házat a feje fölül, az aligha tud élni egy ilyen "lehetőséggel".

A gazdag ember

Ellenben azok, akik a hiteleket pl. befektetési céllal vették fel. Nekik lehet lehetőségük arra, hogy most kilépjenek az előnytelen konstrukcióból. El tudom képzelni, hogy a jómódúak között van olyan ember, akik ki tudják használni ezt a lehetőséget.

És aki a számlát fizeti

Felmerül egy újabb kérdés. Ki fogja megfizetni az árfolyam különbözetből adódó különbséget? A bankok magukra vállalják? Ennyire naivak azért ne legyünk. A másik lehetőség, hogy az állam magára vállalja a számlát. Ez elképzelhető, de hatalmas baromság.

De maradjunk annál a változatnál, aminél a bankok vállalják a kötelezettséget. Az szinte borítékolható, hogy a tőzsde komolyan fog reagálni egy ilyen lépésre. Nem féltem a bankokat, de az biztos, hogy ha megnő a költségük, akkor részvényesek kivonulnak, hiszen kisebb nyereség várható. Ez viszont húzza magával a teljes tőzsdét is. Nem beszélve arról, hogy ha kevesebb forrás jut hitel kihelyezésére, akkor az szintén negatívan üthet vissza.

Jelen állás szerint kétféle ember létezik ma Magyarországon. Az egyik, aki pontosan tudja és érti, hogy az előzetes latolgatások alapján miért szerepelt ilyen "rosszul" a Wolf Kati által előadott szám. A másik fajta pedig nem érti, hogy miként történhetett ilyesmi.

Kezdjük az elején.

Maga az eredmény, -ha tényleg csak tisztán az eredményt nézzük- akkor nem annyira rossz. Mondom ezt annak tükrében, hogy az Eurovíziós Dalversenyek történetében sikerként értékelhető, ha a magyar versenyző bejut a döntőbe. Jelen esetben tehát az átlagostól jobb eredményt sikerült elérni, tehát sikerként tekinthetünk rá.

Voltak persze előzetes várakozások. Ide tartozik az is, hogy a YouTube-on a legtöbbet megtekintett szám volt az indulók között. Kicsit viszont árnyalja a képet, hogy a magyar, kattintásban kiváltképp erős nemzet. De azért jó volt látni, hogy a feltöltött videók alapján sok külföldinek tetszik a szám. A másik reménysugár az volt, hogy a fogadóirodáknál előkelő helyen szerepel. De mit nevezünk fogadás szempontjából előkelőnek? Nyilván azt, ha valaki a legkisebb oddsszal rendelkezik. Nos egy találomra kiválasztott fogadási oldalon ez az oddsz 15 és 48 között mozog. Ez elég magas szám, főleg annak tükrében, hogy a győztes Azerbajdzsán haszonkulcsa csak 4,5 és 9,2 között mozgott. Persze ezzel még mindig a 10. helyen kellett volna végezni, tehát nem magyarázat a 22. helyre.

Az előadás

A következő dolog, amiről szólni szeretnék, az az előadás. Kezdjük az elődöntővel. Ha a külső körülményeket nézzük, akkor bármennyire is volt profi a szervezés, azért a hangosítás terén elég nagy hiányosságok voltak. Amit mindenki észrevett, hogy a közvetítés nem a hivatalos vonalon ment, hanem mobiltelefonról. Ez akár lehetett reklám is, hogy lám-lám a szponzorunk még ehhez is biztos hátteret tud biztosítani. De inkább maradjunk annál, hogy a technikusok valamit elszúrtak. De ami csak keveseknek tűnt fel, az az, hogy az elődöntő 19 produkciójából 12-14 hamis volt, köztük Wolf Kati előadás is. Katit hallottuk már élőben énekelni, és azt sem gondolnám, hogy ennyi ország küldene olyan énekest, aki hamisan énekel. A feltételezésem az, hogy a hangosítás nem volt megfelelő. Enyhítő körülmény lehet, hogy nem egyszerű megoldani a hangosítást olyan esetben, amikor egy ekkora stadionban is, és a tv-ben is tökéletes hangzást kell biztosítani. De ez mégis csak egy televíziós dalverseny!

Kati elődöntőbeli szereplésén látszott, hogy ez még nem az ő közege. Iszonyatosan izgult, szinte remegett a színpadon. Ez érthető is, hiszen a látvány valószínűleg sokkoló volt, főleg, ha az ember még sosem énekelt ennyi ember előtt. Viszont voltak olyan hiányosságok, amelyeknek a próbán elő kellett jönniük. Ilyen például a vokál minősíthetetlen hangzása. Először ezt is a hangosítás számlájára akartam írni, de aztán kiderült a döntőben, hogy volt, akinek sikerült megfelelő vokált alkalmazni a számhoz. Egyszerűen fülsértő volt, hogy a vokál elnyomja Kati hangját, ahelyett, hogy támogatta volna. Ez egy olyan hiba volt, amit az elődöntő után ki kellett volna küszöbölni. Ha lett volna ott hozzáértő ember.

Politika és nemzetközi kapcsolatok

Ami az elején gyanús volt, hogy az elődöntő idején a koreográfus miért a budapesti stúdióban van, és miért nem a helyszínen. Gondolom a stúdióból jobban tudta felügyelni az összképet. De amikor meghallottam, hogy kik vannak ott Katival a Green Room-ban, akkor megértettem dolgot. Ezek készültek valamire. Az előzetes várakozások alapján esély volt a végső sikerre, ezt viszont a politikai potentáltak nem szívesen hagyták volna ki. Mert kié lett volna a siker, ha nem az övék. A döntő estéjén már nem is csodálkoztam, amikor Gesztiék a budapesti stúdióból meséltek a dalról. Értem én, hogy a Green Room-ban korlátozott a férőhelyek száma, de miért nem a szakmai stáb kapott arra lehetőséget, hogy ott legyenek?

A szavazatok összeszámlálása már csak hab volt a tortán. Sosem gondoltam volna, hogy a legtöbb pontot pont a finnektől kapjuk. És azt sem, hogy a szlovákoktól egyet sem. Azt már régóta tudjuk, hogy ez a dalverseny nem a dalokról szól. De szomorú látni évről-évre, hogy a környező országok mennyire le sem szarnak minket. Két dologra lehet ilyenkor gondolni. Valamit nagyon elcseszett a külpolitikánk, vagy túlértékeljük a határon túli magyarok ragaszkodását a nemzethez. Egy biztos, hogy a ránk leadott szavazatok nem reprezentálták a határon túl élő magyarok arányát.

Furcsa volt látni, hogy Magyarországról a legmagasabb pontszámot Izland kapta. Ennek lehet valami köze ahhoz, hogy a vérünkben van a tragikus sorsokkal való azonosulás.

Következtetés

Ne vegyük komolyan az Eurovíziós Dalversenyt! Évről-évre látszik, hogy mások sem veszik komolyan. így sokkal nagyobb a meglepetés, ha végül sikert ér el valaki. Wolf Kati dalára adott internetes reakciókból látszik, hogy egy olyan dalt sikerült készíteni, amely önmagában megállhatja a helyét Európában, de ezen a dalversenyen nem ilyen szempontok alapján döntenek. Lehet, hogy most felfigyelnek rá és elindul a nemzetközi karrierje, ami más versenyzőnek nem adatik meg.

Így utólag úgy látom, hogy eredményesebb lett volna, ha a dalversenyre elzavarjuk Fluor Tomit, hogy énekelje el a Mizut. Mi sem kergetjük magunkat hiú reményekbe, és Európa is röhögött volna egy jót.

Na nem is annyira értékelés, mint inkább állapotjelzés. Az elmúlt időszak ténykedései eredményeként az alábbi címek születtek a mai napon:

Szlovákiába menekül a magyarok pénze?

Egyre távolabb a magyar eurótól

Besokallt a Lukoil a válságadó miatt

Veszélyesen gyengül a forint

Angolul tudó fiatalokat félt a médiahatóság

Tudom, a magyar alapvetően pesszimista nemzet. De felvetődik a kérdés, hogy ezek után tényleg jó irányba mennek a dolgok? Miért nem látja senki a jövőt? Azt, hogy mi célt szolgálnak az intézkedések, hogy milyen haszna lesz ebből az egészből az embereknek? És egyáltalán, miért ennyire ellenséges a külföld ezekkel az intézkedésekkel, amiknek az eredményei ezekben a cikkekben csapódnak le?

Bármi is volt az új médiatörvény eredeti célja, érdekes helyzetet teremtett. Két oldalról közelíteném meg a dolgot. Az egyik oldal tartalom gyártók és a külföldi vélemény formáló lapok. A másik oldal pedig maga a médiahatóság, illetve az ott dolgozók.

Kezdjük az utóbbival. Képzeljünk el egy hivatalt, amelyben a köz szolgálatában álló emberek dolgoznak nem kevés bérért. Van nekik egy munkaköri leírásuk, amiben az szerepel, hogy folyamatosan kövessék nyomon a hazai sajtót, és indítsanak eljárást, ha olyat tapasztalnak, ami a törvény szövegével nem egyeztethető össze. Persze fogadnak ők külső forrásból is tippeket, hogy mire érdemes ránézni. Na de miben mérhet ezeknek az embereknek a teljesítménye? Természetesen abban, hogy hány ügyet indítottak el. Illetve abban is mérhető, hogy mekkora összegű bírságot osztottak ki. Mit tehet tehát az a dolgozó, aki esetleg félti a jól jövedelmező állását? Jómunkás emberhez mérten, pusztán bevételmaximalizálási céllal (mégsem írhatom, hogy profitmaximalizálás, hiszen állami hatóságról beszélünk :) ) folyamatosan indítja az eljárásokat, sokszor akár ingoványos területekbe is belefutva.

Na és akkor nézzük a másik oldalt. Itt állnak azok, akik már tervezet szintjén is kételkedve fogadták az elképzelést, és törvényerőre emelkedve jó hangosan kiáltották a világba, hogy most aztán mindennek vége. Megadva ezzel az alaphangot a törvény alkalmazásához. Természetesen nem várható el, egy nem 100%-os támogatottságú államban, hogy ne legyenek kritikák. A kritika fontos, a kritika jó! Az a nem mindegy, hogy ezt a kritikát a kapó fél miként fogja kezelni. Márpedig az eddigi kritikusok mind árgus szemmel fogják figyelni, hogy mikor látják igazoltnak a félelmüket. És ne legyenek kétségeink, a külföldi sajtó is lecsap, ha neki nem tetszőt tapasztal. Főleg 2011 első felében, a magyar EU elnökség ideje alatt. Ez lesz az a vízválasztó időszak, amikor kiderül, hogy a félelmek mennyire voltak megalapozottak, illetve a kormány bebizonyíthatja, hogy nincs alapja a félelemnek.

Az, hogy utána mi lesz, ha majd kikerülünk a fókuszból, az már más kérdés. Ami biztos, hogy senki sem szeretne olyan címekkel találkozni, hogy "A médiatörvényre hivatkozva lábbal tiporják az európai eszéket".

Csodálatos dolog történt. A legújabb Pisa teszt szerint javult a magyar fiatalok szövegértése. Ez örvendetes, mert az elmúlt években nem remekeltek valami jól. Szóval igazán örömteli, hogy az új oktatási kormányzat micsoda eredményt ért el ilyen rövid idő alatt. Sikerként könyvelhető el, hogy az elmúlt évek szocialista ámokfutása után alig több, mint fél évvel máris javulást értek el.

Gratulálok!