Újabb őrület a reklámok világából!

Bevallom van egy kis perverzióm. Ürítés előtt néha átnézem a böngésző gyorsítótárában maradt szemetet képeket és flash animációkat. Tudom, elég nagy hülyeség, de meg tudja lepni az embert, hogy mi minden kerül a gépére. És ezeknek egy nagy része szándékos. :)

Szóval egy ilyen alkalommal találtam rá a következő hirdetésre:

Értem én, hogy válság, meg megszorítás, meg minden, de azért nem kellene mindenkit hülyének nézni. Azt már régóta tudjuk persze, hogy aki gyorshitelt vesz fel, az sikeres ember nem lehet. De ennyire? Szóval azt ajánlották, hogy még ÁFA emelés előtt vásároljunk be hitelből. Nézzük miből élünk. Az ÁFA-t megemelték 5 %-kal. De ez valakinek biztosan nagy megterhelés volt, így felvett egy laza gyorshitelt 36,00 %-os THM-mel. Hát gratulálok neki. Remélem sok hasonló sikeres üzletet köt még az életben

Nem olyan régen belefutottam egy hirdetésbe, amin a google hirdette magát:

Amikor megláttam, rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki lehet a célcsoport? Mitől lesz egyáltalán ez közhasznú? Van még olyan ember, aki nem tudja, hogy mi az a google, vagy hol érhető el? Persze biztosan van, hiszen egy újszülöttnek minden vicc új, ahogy mondani szokták. Bár a fiatal kezdő netezők hallomásból már biztosan ismerik a céget. Az idősebb korosztály pedig elég széttagolt. Vagy sosem fog netezni, vagy már netezik. És egyébként is. Ha már látja ezt a bannert, akkor szinte kizárt, hogy ne hallott volna a google-ról. Lehet, hogy az egész egy fricska. Az ember elgondolkodik, hogy miért is hirdeti magát (főleg így), hiszen egy ekkora hatalmas céget mindenki ismer. És máris elérték a céljukat, mert tudatosítják a userben a google nagyságát. De ki az, aki ezt még nem tudja?

Tegnap este sokak örömére nyilvánosságra kerültek a felvételi ponthatárok. Meg is jelentek ilyen-olyan bejegyzések arról, hogy akkor most mit is mutatnak ezek a számok. Folynak a viták, hogy vajon bölcsész, vagy mérnök diplomávan lehet-e jobban boldogulni. Persze minsenki tudja, hogy a mérnökivel, mégis a számok azt mutatják, hogy a humán szakok még mindig a legnépszerűbbek. Ha jobban belegondolunk, akkor értelmetlen a pontok alapján összehasonlítani az egyes szakokat, mert a pont nagy mértékben függ a felvehető keretszámtól és jelentkezési aránytól. Egy magas keretszámmal rendelkező, de viszonylag alacsonyabb túljelentkezéssel bíró szakon alacsonyabb lehet a ponthatár. Egy gyors példa:

"A" szakra a keretszám 200 fő, "B" szakra pedig 100 fő. Mondjuk azért, mert "A" szakra van szüksége a munkaerő piacnak, ezért többet kapnak. Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy mindkét szakra egyformán, 300 fő jelentkezik. Ez ugye azt eredményezi, hogy a kétszázas keretszámba több olyan is bekerül, akinek a rangsor alapján gyengébb a teljesítménye. A pontszámot pedig az utolsó bejutott hallgatónál húzzák meg. Ezért fordulhat elő az, hogy a "B" szakon magasabb a ponthatár, mint "A" szakon.

De a fő probléma nem is ez. Felesleges azon vitatkozni, hogy melyik szakon kellene több hallgató, vagy kevesebb. Arról kellene össztársadalmilag beszélni, hogy miért van szükség ennyi diplomásra összességében. A hallgató szempontjából érthető, hiszen sokkal többet lehet keresni diplomával és még a kezét sem kell bepiszkítani. Ez persze nem igaz, legfeljebb diplomával a zsebében fogja ugyanazt a munkát végezni. És persze amíg az iskola padban ül, addig sem kell dolgoznia. Itt kapcsolódik be az állam, hiszen neki sem érdeke, hogy sokan dolgozzanak, mert ahhoz neki kell munkahelyet teremtenie. Vagy legalábbis a feltételeket.

Ezzel többek között az a probléma, hogy a "fölösleg" taníttatását is nekünk kell fizetni. Ráadásul ha nincs a munkaerőpiacon, akkor bevételt sem termel sem cégnek, sem államnak. És akkor még nem beszéltünk az oktatás szinvonaláról. Sok ember taníttatása sokba kerül, így kevesebb jut egy tanárnak is. Gondoljunk bele, hogy ha fele ekkora keretszámokkal dolgozna a felsőoktatás, de meghagyjuk ugyanezt a támogatási keretet, akkor kétszer akkora összeg jut egy diplomás kinevelésére. Ez viszont már meglátszódna a szinvonalon is. Főleg szért, mert már középiskolában sem lehetne lazsálni annak, aki tovább szeretne tanulni, mert akkora a verseny. A társadalom szempontjából tehát hasznosabb lenne, mert ha nem is sokkal, de legalább egy kicsivel műveltebb lenne.

És mi legyen azokkal, akik nem kerülnek be a felsőoktatásba? Nehéz kérdés. Az ideális megoldás az lenne, ha adóznának annyit, amennyit számukra szükségesen munkahelyteremtésre fordítanak.

Olvastam egy cikket az Indexen, miszerint "Egy éven belül fizetős lehet az online sajtó". Érdekes dolgokat feszeget a válságról, meg a hirdetők pénzének csökkenéséről. Felmerül, hogy valóban ki fogja fizetni a webes tartalom árát?

Az az érem egyik oldalát nézzük, akkor vannak hirdetési bevételek, amelyből finanszírozzák a tartalom előállítását. A válság miatt azonban ez a pénzügyi forrás beszűkült, tehát kevesebb jut tartalom előállításra és nem utolsó sorban fejlesztésekre. Márpedig az, hogy az online újságok pénzt tudjanak szedni az olvasóktól, az komoly fejlesztést igényel. És nem utolsó sorban időt. Egy új, jól működő üzleti modell kialakítása nem megy gyorsan. Éppen ezért kétkedéssel veszem azt, hogy egy éven belül fizetős lehet. Nem beszélve arról, hogy a válság sem tart örökké. Ha az olvasó rászokik a fizetős, reklámmentes információra, akkor kérdés az, hogy mennyire lehet visszacsábítani az "ingyenesbe". A válság végeztével szépen megint megjelennek a hirdetők és szeretnének fizetni azért, hogy eljuthassanak az olvasóhoz. Ő viszont már fizet, tehát nem akar reklámokat. Tehát azt tartom valószínűnek, hogy tartalom szolgáltatók a fejlesztési költségeket szépen felhasználják arra, hogy túléljék a nehéz időszakot.

Van az éremnek egy másik oldala is. Rengeteg ingyenesen elérhető szolgáltatás van, jellemzően a közösségi oldalak, ahol a felhasználó az adataival fizet. Márpedig, ha ezek az ingyenes szolgáltatások át is alakulnak, de indenképpen fejődnek. Lehet, hogy fel is értékelődnek és esetleg  az online sajtó is bevonul a közösségi oldalakba? Ki tudja? Minden esetre érdekes átalakulásnak lehetünk tanúi az elkövetkezendő időkben.

Nem először fordult már elő, hogy a megemlékezés helyett ünnepelnek néhány  esemény kapcsán. Gondolok itt olyanra, mint pl irodalmi, vagy történelmi alakok halálnak 100. vagy 150. stb. évfordulóját "ünneplik". Abben az esetben, amikor valakinek a halálának a napján tartunk valami eseményt, azt szerencsésebb lenne megemlékezésnek nevezni.

Legutóbb éppen Michael Jackson gyászszertartása alkalmával visítottam fel kínomban. Az ominózus megfogalmazás az index.hu-n jelent meg.

Részlet az írásból:

Szóval nem tudom, biztosan voltak, akik ünnepeltek, de azért a többség biztosan nem lelkendezett annyira, függetlenül attól, hogy szerették, vagy utálták Jackót.

Örülnék, ha hasonló esetekben jobban figyelne mindenki, és az esemény hangulatához mérten fogalmazna!