Naponta járok át a felújítás ideje alatt is villamossal a Margit hídon. Figyelem a hídon közlekedőket és észrevettem, hogy a közlekedők viselkedése tükrözi a magyar lakósság viselkedési formáit. Az alábbi csoportok fedezhetők fel.

Tömegközlekedésen utazók: Próbálnak alkalmazkodni a helyzethez, kihasználni azt, hogy viszonylag gyorsan át lehet jutni a két part között. Ők jelenítik meg a többséget, akik mindig sietnek, hajtanak valamit. De csak sodródnak a tömeggel.

Taxisok: A kiváltságosok (politikusok). Bár társadalmi hasznuk nem sok van, fontosnak képzelik magukat és ezért természetesen járnak nekik olyan dolgok, amik a többségnek nem.

Gyalogosok: Az egészséges életmód hívei. Nem zavarja őket a por, a szmog, vagy építkezés. Bájosan mosolyognak az elsuhanó villamosra, mert tudják, hogy a rohanás nem vezet sehova és egyébként is igyekeznek mindenben megtalálni a szépet.

Bringások: Nem értik, hogy miért korlátozzák őket. Bár a szabályok adottak voltak mindig is, de a hatóságok szemet húnytak a szabálytalanságok felett. Persze amikor megtörténik a baj, akkor fel vannak háborodva, hogy szigorodik az ellenőrzés és amikor csak lehet újra meghágják a szabályokat. Képtelenek alkalmazkodni az adott helyzethez és nem értik, hogy miért nem a többiek veszik át az ő tempójukat. 

Munkások: Ők egyszerűen csak tennék a dolgukat. Ha hagynák. Mert persze a mozgásterük le van szűkítve, hogy ne álljon meg az élet, viszont így elég lassan halad az újjáépítés. A köz szolgái, akiknek egyszerre kell megfelelni a társadalom elvárásainak és a munkát szervezők elképzeléseinek. Az eredmény persze az, hogy a munka lassan halad, néha meg-meg áll. Látni lézengő munkásokat, de azért a felszín alatt vannak, akik rendesen végzik a munkájukat.
 

A fenti kategóriákkal való azonosulás csak a véletlen műve!

A minap találkoztam egy alkalmazással. Nem is alkalmazás, inkább csak egy kis kódocska, ami az alábbi oldalon érhető el: http://www.xim.hu/

Az oldal lényege a következő: Az ember beregisztrál, majd regisztráció után kap egy linket, amit be kell másolni az iwiw adatlapján a munkahely weboldala mezőbe. Ezzel máris elérhetővé vált a szolgáltatás, ami nem más, mint különböző cuki sablonok iwiw alá, és a mi a lényeg: látogatók figyelése! Ez rögtön felkeltette a figyelmemet. A dolog egyszerű. Ha aktiválom a kódot az iwiwes adatlapomon, akkor minden egyes esetben, amikor megtekinti valaki az oldalamat, naplózásra kerül annak azonosítója, így vissza tudom nézni, hogy kik látogattak el az adatlapomra.

Ez az egyik oldalrol még hasznos is lehet, hogy látom a látogatóimat. A probléma ott kezdődik, hogy az egyszerű felhasználó semmit nem tud tenni ellene. Ez nem egy iwiw-es alkalmazás, aminél be tudom állítani, hogy kinél jelezze a látogatásomat. Itt egyszerűen arról van szó, hogy valaki kihasználta az iwiw egy hibáját, amivel felhasználói adatokhoz tud jutni. Pedig talán van valami olyasmi a felhasználási feltételekben, hogy az adatokat harmadik félnek nem adják ki. Bár ez ténylegesen nem történt meg, csak egyszerűen nyitva hagytak egy kiskaput, ahol kitalicskázzák az adatokat.

Szeretem az ötletes megoldásokat, de ez nem tetszik!

Megdöbbentett a hír, hogy kedvenc rádiómmal gondok vannak. Történt ugyanis, hogy a Rise fm-et kötelezték a hatóságok a műsorszolgáltatás beszüntetésére. Az ok egyszerű. Tavaly megvásárolták a Rádió Infórum Kft-t, vele együtt pedig a budapesti 88.1-es frekvencia használati jogát is. De egy jogi manőver miatt a Rádió Infórum Kft visszakerült az eredti tulajdonosához, ezzel pedig a Rise fm elvesztette a sugárzási jogát az adott frekvencián.

Nem akarok belemenni jogi dolgokba, nem is nagyon érdekel, hogy kik hogyan csavargatják a szavakat. Azt sem gondolom, hogy ne férne el egymás mellett a két rádió (persze nem azonos frekvencián). Tovább megyek. El tudnám képzelni mind a kettőt akár országos sugárzású adónak is. Nem hiszem, hogy kereskedelmi vonalon csak a Danubius, a Juventus, vagy a Sláger rádió lehetne életképes. Ráadásul mindhárom adó nagyon közeli zenei kínálattal rendelkezik számomra. Nem is hallgatom őket.

Az egész frekvencia háborút nem értem. Volt idő, amikor az általam kedvelt regionális rádiók helyett szépen csendben megjelent a Mária rádió. Nem hinném, hogy akkora az érdeklődés, hogy 16 vételkörzetben is kaphatott frekvencia engedélyt. De ám legyen. Ahogy mondani szokták, majd a piac eldönti. De miért kell mindig a fiatalokhoz szóló adókat hátrányosan megkülönböztetni? Persze, ők majd úgy is letöltik maguknak azt a zenét, amit szeretnek. És ne csodálkozzunk, hogy terjednek a netes rádiók.

Attól félek, hogy a jogi viták miatt a Rise fm hátrányba kerülhet egy esetleges frekvencia pályázaton. Nem gondolnám, hogy szüksége lenne erre bárkinek is. Csak hát nyilván hosszú távú szerződések vannak a sponzorokkal, reklámozókkal és akár a rádió is tönkre mehet egy esetleges kártérítési perben. Szomorú lennék, ha így történne, mert tényleg egy szívemhez közeli rádióról van szó. 

Nekem elég lenne a zene is, nem kell hozzá a körítés. 

Vajon mitől érzik úgy az emberek, hogy bármit is ünnepelni kell. És milyen magatartás formát alkalmaznak akkor, amikor ünnepelnek, kezdve egy születésnapi összejöveteltől egészen mondjuk egy állami ünnepig.

Mária blogján volt egy hozzászólás, miszerint:

"Az ünnep attól ünnep, hogy azokkal vagyunk együtt, akikkel ezt szívesen tesszük.

Ha azokkal vagyunk együtt egy jeles napon, akikkel nem szívesen vagyunk együtt, de mégis megtesszük, hogy ne mondjanak ránk rosszat, az nem ünneplés, hanem képmutatás.

És ez igaz szerintem mind a szűkebb vagy tágabb családi körben tartott, mind pedig az állami ünnepekre."

Van valami az első mondatban. A privát eseményekre például teljes mértékben igaz. Sőt, még regionális szinten is működik a dolog, pl egy falunapon, vagy városnapon. De mi van az országos szintű ünnepléssel? Miért nem tudunk együtt ünnepelni? Miért van az, hogy manapság az egyébként szép ünnepeinket rendre beárnyékolja valami? Nem kell mindenből tüntetést csinálni. egint csak lehetne idézni az első mondatot. Ha valakinek nem szimpatikusak az ország vezetői, akkor nem kell odamenni, ahol ők ünnepelnek. Ha úgy gondolják, hogy a saját elvi álláspontjuknak nem felel meg valami, akkor kell szervezni egy másik ünnepséget. Vagy ha ez nem megy, akkor alázatot kellene gyakorolni.

Nagyon sokan évek óta nem járnak ünnepelni, mert van egy olyan mag, akikkel az ember nem akar együtt lenni. Függetlenül attól, hogy ki szervezi, vagy kik irányítják az országot. Az ünnep akkor is itt marad, ha azok, akik ellenszenvesek, már nem lesznek itt. Az ünnep rólunk szól, akik ezt az országot élik, illetve őseinkről, akik ilyenné tették. Meg kell tanulni az emlékek előtt tisztelegni!

Lehet, hogy régimódi vagyok, de vannak olyan dolgok, amiket könyvből szeretek olvasni. Persze sok mindent meg lehet találni a neten, de mégsem olyan. Ez nem olyan, mint a zene, hogy jó a letöltött mp3 a lemez helyett. Van az egésznek valami varázsa. Függetlenül attól, hogy leginkább szakmai könyvek olvasására van időm.

Sokszor hallani azt, hogy a mai emberek keveset olvasnak. Biztosan sok tényezője van annak, hogy miért alakult ez így, beleértve az idő hiányát, illetve a könyvek árát. Én egy másik dologra lettem figyelmes. Informatikai, vagy menedzsment jellegű könyveket kizárólag külföldi szerzőktől olvasok. Nem mondom azt, hogy ez sznobság, mert nem az. Egyszerűen arról van szó, hogy a magyar szerzők műveit nehezebb olvasni. Ez tapasztalat. Vannak magyar szerzőktöl könyvek, amelyeknek kb. 20-30 oldalát elolvastam és ott letettem az egész könyvet. Ott porosodik a polcon, mert nincs hozzá energiám. Külföldi szerzőknél más a helyzet. Elkezdem olvasni és nem tudom letenni. Egyszerűen sodor magával az írás és akarom, hogy magamévá tegyem.

Mi lehet a külömbség? Miért alakult ez így nálam? Talán azért, mert nem a száraz tényekkel akar ellepni, hanem problémákat old meg. Van egy megfelelő vezérfonal, amire a mondandó fel van fűzve. Nem érzem azt, hogy bármit is ki kellene hagyni. Egyszerűen mindent el akarok olvasni, mert úgy van megírva. Úgy érzem, hogy partner vagyok és közösen haladunk előre lépésről-lépésre.

Azt is hallani, hogy a magyar oktatásban a lexikális tudást erőltetik, ami vagy jó, vagy nem. Egyet tudok. Nálam nem vált be az a jellegű oktatási szisztéma. Hiába van az embernek hatalmas lexikális tudása, ha a szembe kerülő problémákat nem tudja hatékonyan megoldani. Mert hiába a hatalmas eszköztár, ha nem tudjuk alkalmazni. Remélem egyszer eljutunk oda, hogy izgalmas, könnyen emészthető, de mégis hasznos tudást átadó műveket olvashatunk. A lexikális tudásra ott van az Internet.

 A kép forrása: http://www.york.ac.uk/depts/poli/images/Student%20reading.jpg