A címben szereplő kérdést úgy is feltehetném, hogy mit várunk a politikai pártoktól? A válasz azért érdekel, mert minden párt ígér sok mindent és megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy ha őket választjuk, akkor eljő a Kánaán. Ezt persze mindenki tudja és sokan ennek megfelelően kezelik az ígéreteket. De van egy nagy többség, aki nemhogy elhiszi, de el is várja, hogy ígérgessenek neki. Naponta hallani, hogy mennyien sírják vissza a Kádár-rendszert. Számomra érthetetlen, hogy miért az még mindig az etalon. És persze a pártok is felmérték az igényeket, aminek az lett a következménye, hogy olyan ígéretekkel állnak elő, amelyek a szocialista rendszer "vívmányaihoz" igen hasonlók.

Az ember a húsz éves gyerekétől azt várja el, hogy legyen képes önállóan gondolkodni, képes legyen saját magát, illetve családját eltartani. De ez csak akkor sikerülhet, ha a húsz év alatt ellátta mindazokkal az ismeretekkel, amik szükségesek a megvalósuláshoz.

Az elmúlt húsz évben a gyermek felnőtt, csak éppen nem kapott útmutatást arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan kellene tennie annak érdekben, hogy képes legyen önálló életet élni. Ellenben ígéreteket kap arra vonatkozóan, hogy milyen jó lesz majd neki, ha az egyik, vagy a másik oldal mellé áll. Itt áll tehát egy nagykorúnak mondott, eltartásra szoruló ember és áhítattal várja, hogy mikor lesz végre teljes, önálló élete.

A szocialista rendszer egyik jelzője volt a "gondoskodó állam", amely azt hivatott eredményezni, hogy ne hagyja az embereket felnőni és erős függelmi viszony alakuljon ki az állam és a nép között. Ez sokaknak még ma is egy kedvező alternatíva. A baj csak az, hogy a még ma is múltban élő emberek indítják útnak a felnövő generációkat. A fiatalaok között is vannak olyanok, akik a szocializmust jobbnak tartják a mai demokráciánál, hiszen annyi sok szépet hallottak róla az idősebbektől.

Azt kellene végre látni, hogy nem másban kell keresni a bajok forrását, vagy a siker kovácsát, hanem saját magunkban. Ha valaki sikeres életet akar, akkor először is azt kell megvizsgálni, hogy mi magunk mit tudunk tenni a jobb életért. Ha nem félünk hibákat elkövetni, és persze tanulunk a hibákból, akkor kiléphetünk a nagy testvér árnyékából. Akkor majd kevesebbet érnek az ígéretek is, és talán reálisabb programokkal állhatnak elő a politikai pártok. Akkor a kampány nem harc lesz, hanem párbeszéd!